4. Észt közigazgatás példája
Több felé emlegetik az észt példát az internetadó bevezetése kapcsán. Én azt gondolom, hogy önmagában az internet használata nem old meg semmit.
Az észt példában számomra az az igazán megkapó, hogy volt egy régi módszer (a szovjet rendszertől való függés), amit egy az egyben kihajítottak, az összes emberrel együtt, aki annak kiszolgálásban részt vett, és valami teljesen újat hoztak létre. És egyébként haladva a kor igényeivel, az internetet használták ehhez a megújuláshoz.
Ahhoz, hogy a honi állapotokat megváltoztathassuk, nagyjából ugyan ezt kell csinálni. Az egyén szintjén ki kell lépni a mai rendszer hatósugara alól, s önállóan a saját lábunkra kell állni. Aki bármilyen módon függ a honi politikai hatalomtól, az támadható és befolyásolható.
Hogyan legyünk függetlenek a kormánytól?
Ez nem egy könnyű feladat, a jelen életünk semmi másról nem szól, csak hogy megrontson bennünket. Az ilyen időszakot szokás gonosznak nevezni. Ez az az árnyék, ami ha valakire rávetül, arról azt gondoljuk, soha nem moshatja le magáról. "Bújt az üldözött, s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett s nem lelé / Honját a hazában,"
Amit ekkor tenni lehet, hogy minden nyílt ellenállást kerülni kell. A polgári engedetlenség csak bajt hoz. Nem tudom, milyen kottából olvas Sallai. R. Benedek, de úgy néz ki, számára már egy hónapja is tiszta volt ez, amikor a civileket az Ökotárs melletti kiállásról le akarta beszélni.
Ezt ismerjük a történelemből. az igazi nagy hatású tanítók mind ilyenek voltak. Elvonultak, rejtették a tudásuk, s egyszer csak, a feltételek változásakor a nappnál is világosabban kezdtek világítani.
Amit a kormány tesz, az nem más, mint a folytonos rombolás. Minden értelmes gondolkodást csírájában elfojt, ellehetetlenít, megakadályoz, elhallgattat. Ennek oka, hogy annyira nyilvánvalóan velejéig romlott az egész orbáni rendszer, hogy aki tiszta fejjel végiggondolja, mi is zajlik itt, az spontán ellene van, ha nem közvetlen vagy közvetett haszonélvezője.
Aki tényleg talpon akar maradni, őrizendő a normális emberi lét alapjait idehaza, annak igen nagy kitartásra van szüksége. Kevesek kiváltsága ez, de nincs igazán jobb választás. Akit itt megvetnek, uram bocsáss vegzálnak, az már tud valamit. Az egésznek a kulcsa a hit megőrzése és táplálása.
A túlélés eszköze a belesimulás. nem kell ütközni, láthatatlanul, a tömeghez látszólag igazodva kell bízni és várni a következő lehetőséget, hogy a jelen helyzet megváltozzon. A helyzet ugyanis nagyon nem könnyű, de nem marad így örökre. Aki ezt mondja, az három hibát is vét. Egyrészt elfelejti, hogy a világban a változás az egyetlen örök tényező, másrészt becsapja ezáltal magát és másokat is...
Nem kisebb a feladat, mint a külső világ egyértelmű hanyatlásával szemben fennmaradni, s abból erőt meríteni, hogy nem vagyunk olyanok, mint amilyennek a környezetünk sugalná. Kívülről most ehhez nem kapunk támogatást. Itt a belső tartás és lélekjelenlét a kulcs. Mindent lehet, ami megtéveszt, de belül őrizni kell a tisztaságot.
Hasonló ez ahhoz, amit a japánok csinálnak. Kifele ugyan azt mutatja mindenki, belülről semmi sem látszik. Aki sebezhető, a hagyományos japán rendszerben a halál fia volt. Aki ma nyíltan ütközik, az idehaza sok jóra nem számíthat.
Aki a mostani esztelen helyzettel vitába száll, az csak az idejét és az energiáját fecsérli. Süketek és vakok a hatalmon lévők ahhoz, hogy a normális és élhető ország ügyéért tegyenek valamit is. Felesleges hadakozni. Nincs igazi erő a megdöntésükhöz, viszont össze fog omolni, mert minden ilyen helyzetnek ez a sorsa.
Két fontos pont van.
Az egyik, hogy nem szabad beleveszni a jelen helyzet által megkívánt rejtőzködésbe, Este, otthon ezt le kell venni, s a négy fal között normális, emberi életet kell addig is élni, míg a helyzet megérik a változásra.
A másik, a magunkban fellelhető fájdalmakat, ártó szándékot és szenvedést is fel kell hozni és el kell engedni.