2014. okt 25.

1. Helyzetelemzés

írta: furbe
1. Helyzetelemzés

A Fidesz az elmúlt 6 év összes országos választását megnyerte. Ez tény. Lehet vitatkozni, mennyire voltak korrektek a szabályok, mennyit számított a stratégiája (nem kommunikálás), de ez ma már mellékes. Amit hoz, az emberek millióinak elszegényedése, százezrek külföldre távozása, a mindennapi normális emberi élet ellehetetlenítése.

Az egyetlen érdemi kérdés, miként lehet a jelen helyzetből kikerülni, miként lehet a Kárpát-medence közepén egy olyan életteret megteremteni, ami az emberek zömének jobb, mint a mostani rendszer. 

Ebben a blogban mindig lesz egy kérdés, amit körbejárok, némi bevezetés után, s a kérdést egyértelmű megfogalmazása után igyekszem valami olyan megközelítést adni, mely túl megy a jó és rossz, helyes helytelen szemléletén.

Magyarországon az egyének vagy a csoportok tudnak érdemi változást hozni?

A választ a múltban mindig tudták. Egy tibeti azt mondaná, minden változás az egyből indul el. Egy kínai arról beszélne, hogy minden társadalom alapja a család, és abban minden embernek az őt megillető helyen való élet. 

Delphoi jósda bejáratára is egyértelműen kiírták: Ismerd meg önmagad!

Tehát az orbáni rendszer csupán tünet, és nem ok. Rengeteg baj és fájdalom okozója az ő ténykedésük, de a dolog sokkal alapvetőbb, mint az, hogy pár egyetemi jó barát letarolt mindent, ami rengeteg pénzt hozhat, s ami nem volt az övék.

A következő lépés, hogy felismerjük, ez a helyzet a mienk, mi vagyunk ennek az okai. Akkor is, ha történetesen nem Orbánra szavaztunk. Mert nem ment el elegendő ember, aki nemet mondjon rá. És ez azt jelenti, hogy én sem tettem meg eleget azért, hogy sok ember ellene szavazzon.

Ennek viszont egy lényegi alapja van, az érdemi beszélgetés és kapcsolódások. Ez olyan, ritka, mint a fehér holló. Nem ismerjük magunkat, s nem ismerjük a másikat sem. Mert nem merjük felvállalni önmagunk, a saját hibáinkkal, nehézségeinkkel és feladatainkkal. Ma, aki a mindennapi bajairól beszél, az nem támogatást kér, csupán panaszkodik, mert az bizony népbetegség. A minap hallottam erre egy találó kifejezést: Pannon siralom.

És ezt adjuk tovább, ezt mutatjuk kifele, ezzel hazudjuk tele az életünk. Pedig az igazi hatás ebből jön. Amíg én nem teszem úgy az életem, hogy azt én követném, addig nem lesz itt változás. Nem az a kérdés, elmegyek-e egy tüntetésre, ez az alapokat nem feltételen érinti.

A dolog ténylegesen akkor kezdődik el, amikor megkérdezik, hogy hogyan vagyok. Hogy erre a kérdésre mit válaszolok? Mondom a sztenderd bullshitet, hogy jól vagyok. Vagy elkezdem a Pannon siralom 6578432. fejezetét elrimánkodni. Vagy arról beszélek, hogyan javítok a jelen helyzetemen. 

A kérdés az, a mindennapjaim mennyire emberiek, mennyi tiszteletet adok és kapok. Felemelem-e a szavam az egyértelmű jogtiprás, megalázás és megszégyenítés ellen, kiállok-e azért, amiért én itt vagyok. Vagy a modern társadalmi rabszolgasorsának szomorú mindennapjait élem, totál befásultan?

Ez alapvetően meghatározza, milyen a világom. Mekkora benne a rend, milyen minőségű az életem, s van-e benne összhang? (Milyen kifejező, a sokféle hang összessége, nem pár hang durva túlhangsúlyozása)

De ennek a történetnek van egy sokkal fájóbb oldala is. Mennyire engedjük be a világot a személyes terünkbe. Mennyire visszük haza a bajaink, mennyire tiszteljük a saját és környezetünk igényeit. Aki átgázol másokon, s közben arról panaszkodik, mennyire nehéz neki, az nem érti azt, hogy pont attól nehéz neki, mert nem tartotta meg a "három lépés távolságot".

Tehát ahhoz, hogy rendbe tegyük a honi állapotokat, ahhoz a mindennapok szintjén az embereknek magukban kell rendet rakni. Tehát nem nekem másokban, hanem nekem önmagamban. És a feladat itt ér véget.

A saját belső rendrakásom majd inspirál másokat, de nem egyből s főleg nem mindenkit. Az én felelősségem csak és kizárólag önmagamra korlátozódik. Ha más helyett akarok valamit megtenni, mert segíteni akarok neki, avval elveszem az erejét. Nem lesz az övé, nem fogja értékelni a változás lehetőségét, s rosszabb esetben még harcolni is fog ellene.

Mások felé a legjobb, amit tehetek, ha elfogadom a másikat. Annak aki, s olyannak, amilyen. Hagyni kell, hogy a rossz emberek magukat korlátozzák, az élet úgy is keresztbe tesz nekik. Egy középiskolai tanár ismerősöm azt mondta, nem kell a diákokat szívatni, szívatják ők magukat anélkül is.

Változás

Minden azon múlik, felismerem azt, hogy mi a szerepem, s mit tehetek meg magamért és másokért. Ha nem látom azt, hogy mi a szerepem ebben az egészben, miért kellett elmennem, miért fordult fel az én vagy szerettem élete, akkor nem tudok utána sem működőképes döntést hozni.

A jelenlegi helyzetben hatalmas, távlati célokat kitűzni nem igazán érdemes. Maradjunk meg annál, hogy ne habosítsuk tovább a szart. Haladjunk a mindennapok során lépésről lépésre, nem kell sem kapkodni, sem ötszáz dolgot egycsapásra megoldani. Nem reális, nem is igen életszerű. Mindig a következő lépésre kell gondolni. Sokaknak ez ma már valóság, jó esetben fizetéstől fizetésig élnek. 

Egy viszont biztos, a jelen helyzet nem oldható fel erővel, nem lesz újabb 2006 nov. 23. Nincs itt az ideje.  A jelen helyzet csak és kizárólag az alapok gyökeres változásával mehet végbe.

Útjelzőtábla

Az egész kulcsa, hogy megértsük, a jelenlegi helyzet sorsszerű, sokaknak igen nehéz, de nem reménytelen, és főleg nem végleges. 

A Pannon siralomnak van egy olyan lelki alapja, mely kortünet. Ez pedig az elkeseredett és reményvesztett életérzés. És ez az, mely a mai társadalom tanult tehetetlenségét megteremti és fenntartja. Ezért nem lehet forradalom, ezért igazodik mindenki, s ez okozza azt, hogy nincs egy életképes kihívója sem az orbáni hatalomgyakorlásnak. 

Ideje lenne elkezdeni örülni és hálásnak lenni azért, ami jó van a világban. Kezdve a napsütéstől a naplementéig, a baráti vállveregetéstől a munkahelyi sikerekig. Még akkor is, ha egyébként nyomasztanak a mindennapok gondjai.

Szólj hozzá

választás orbán mindennapi élet erőszakmentesség egyéni felelőség