A Helyzetelemzésből kitűnt, hogy a honi helyzet megoldása nem nagyívű megmozdulásokon múlik, hanem az egyes emberek életének megváltozása révén. Ennek egy sarkalatos pontja az életszemlélet, mely minden közösségben sokrétű és egyedi sajátságok összességeként jön létre, de azért léteznek jellegzetes, sokak által használt megközelítések. Ennek érzékletes példája magyar ember kiábrándultsága, tanult tehetetlensége és a változást másoktól váró passzivitása.

Mitől várható a magyar életszemlélet megváltozása?

Ez sem bonyolult. Helyet kell hozzá biztosítani az életünkben. Tehát ha érzéskeljük a változás szükségességét, akkor helyet kell neki biztosítani. 

Ennek viszont az az ára, hogy feladjuk a régi mintákat. A konok ellenszegülés, a folyton véres karddal szaladgálás már Mohács előtt sem ment. Ma sem megy. Láttuk az elmúlt két évben. Az összefogás nem győzött az országgyűlési választásokon, az önkormányzati választásra pedig úgy állt ki, hogy nem is volt ott. Egy komolytalan főpolgármester-jelölttel, aki idő előtt eldobta a gyeplőt. Tarlós győzelme borítékolható volt, és ez a minta, egy-két kivételtől eltekintve, igaz szerte az országban.

Aki le akarja győzni Orbánt, az halálra van ítélve. Nem a tejhatalma, despotizmusa vagy a titkosrendőrsége miatt (ilyen most nincs, nem vagyunk 1950-ben), hanem a jelen helyzet miatt. Az erő ellen erőt használni esélytelen. Ővé a média zöme, a hirdetési piac és a gazdasági erő zöme. És ebben Simicska-Nyerges duó csupán egy szelet, s közel sem az egész.

Sokan elviselik a mostani helyzetet, kivárnak, kihúzzák valahogy. De a valódi változás csak akkor lesz, ha kialakul rá egy valódi igény. Egy olyan minőségi hiány, mely valódi változást tud előidézni. A Jobbik előretörése is egy ilyen hiányra épül, az állandó bűnbakkeresésre ad választ (egyébként az orbáni harcok is erről szólnak valójában).

A hatékony lemondás viszont nem lehet mazochizmus vagy céltalan feladás, hogy úgy is mindegy. Tudni kell, minek akarok helyet biztosítani, mit akarok pontosan elérni. Az ilyen tudatos mentalitás a lánglelkű politikai kalandorok sivatagja. Féken kell tartani a vágyakat és az indulatokat, mert ez hatalmas változások előidézője lesz. Mindenki most akar kicsikarni változást, ami egy nonsence. Ez nem lehet egyből megoldani, Orbán is 8 év alatt érte el hatalma csúcsát (2002 és 2010 között, szívós munkával)

A Jobbik pont a vágyak és az indulatok feltüzelésére épít, s ugraszt össze embert emberrel. Pontosabban a radikális híveit a cigányoknak, a zsidóknak és a melegeknek. És ebből építi a politikai tőkéjét, rendpártiságot prédikálva. S itt látszik, mennyire két oldala van a helyzetnek. 

A legnagyobb tragédia, hogy megjelent a pánik. Ha egy libatelepen elmegy éjjel az áram, a libák bepánikolnak, s reggelre csak döglött tetemek lesznek. Ez van a bal oldalon 5 éve. Csak még egyik régi vezető sem látta be, hogy ő is az egyik olyan öreg kurva, akivel nem lehet új kupit csinálni.

Orbán jelenleg olyan, mint egy elszabadult hajóágyú a viharos tengeren. Aki az útjába kerül, elsodorja. Szijjártó Péter kanoszája pont ezt jellemezte az elmúlt két hétben. Esélyes sincs, de még mindig kapálódzik, ahelyett, hogy úszna az árral. 

Ahhoz, hogy valódi felemelkedés lehessen, a mostani araszolásról át kell váltani tudatos csökkentésre. Teret kell adni az újnak, de ahhoz el kell felejteni mindazt, amiről az elmúlt 25 évben kiderült, hogy hasznavehetetlen vacak.

Változás

Amint lesz tere a változásnak, úgy fognak előtörni a változás jelei, hogy minden mást elsöpör. 

Van egy pont, amikor már lesz tere és helye a közös munkának, amikor a megnyilvánuló újat már csak harmóniába kell rendezni. De ennek alapja, hogy a változás elinduljon. Annak pedig meg kell teremteni a helyet.

Útjelzőtábla

Az egész változás célja a mértékletesség megteremtése. Az esztelen jelenlegi állapotok átformálása, az alapvető mintázatok megváltoztatása.

Ennek része a teljesíthetetlen túladóztatás, ennek egyre durvább (már szinte szükségszerű) elcsalása, az állami források központilag irányított eltérítése, forráskivonás az oktatás, egészségügy és szociális ellátórendszer teljes vertikumából.

Az ehhez szükséges határok meghúzása és annak betartása egy folytonos, szívós és kitartó munkát igényel. Mindig egy lépést kell megtenni, minden érintett igényét figyelembe véve. A társadalmi egyeztetés, mely alapvetően szakmai és nem politikai feladat, nem nyűg, s főleg nem politikai vagy demokratikus kényszer, hanem gazdasági előrejutás záloga.

Ezt nevezik a közgazdaságban piaci szintű optimalizálásnak. És erre van a legnagyobb szükség, mivel a mai életlehetőségek csak keveseknek kedvez, sokak ellenében.